FANDOM


Rivergard Larp
Játék típus: Fantasy élőszerepjáték
A játék helye: Komárom (de Tatabánya is volt már)
A játék hossza: 1 nap
Szervezők: Rivergard Hadijáték Baráti Kör (Lecram, Skalle)
Első játék ideje: 2008. október 11.
Átlag játékosszám: 10-20 fő
Weboldal: http://people.inf.elte.hu/wwwwwwww/index.html


Rivergard Larp Szerkesztés

A Rivergard Larp egy saját, kidolgozott világgal rendelkező fantasy élőszerepjáték. Játékunk wikiás adatlapja inkább csak tájékoztató jelleggel működik, aki több információra kiváncsi, az keresse fel a Rivergard Larp hivatalos honlapját, és a fórumot.

Tudnivalók Szerkesztés

LARP besorolás: CADEC+


Rivergard Larp 3 - Utóélet Szerkesztés

Mikor Rothen von Holmgard megérkezett a királyi várba végre úgy tűnt, hogy Krannon megmenekül a biztos pusztulástól. Akkor még senki sem tudta, hogy Krannon pusztulása valójában aznap fog elkezdődni. Miután egy királyellenes báró, Gilbert le Rouge megölette Holmgard grófját Krangard Katedrálisában egyre inkább kiéleződött a helyzet a várban, mindenki egymásra mutogatott, hogy mégis ki a felelős a gyilkosságért. A feszültséget csak fokozta Tell-Nagash bérgyilkosának, a tulkui származású Tenzin Zongzhének az érkezése, aki felesküdött, hogy segít Tulku ellenségének Tell-Nagashnak, amiben csak tud, mivel a mostani Tzok központú tulkui vezetés elpusztította városát, Bardut. Tenzin egy a mágusok által elfogott tulkui követ, Tien Langjü szerzetes szerepét eljátszva tovább hangolta a várbélieket egymás ellen. Az első komolyabb gyilkosság Kaspars Bronius, a királybíró halála volt, akit a barbárok vezére, Theodulf öletett meg, mivel megnyilvánulásai alapján úgy ítélte meg, hogy Kaspars a hatalmat akarja. Nem sokkal ezután érkezett a krannoni barbárok fősámánja, Bran Krangard várába, hogy tárgyaljon az érsekkel a barbárok szellemhitének államvallásként való bevezetéséről. Sajnos nem túl sok mindent sikerült megtárgyalni, mert nem sokára Theodulf is meghalt a király udvari mesemondójának, Salihnak köszönhetően. Theodulf után rövid időre vette át a barbárok vezetését szárnysegédje, Alarik és még egyszer, utoljára összehívták a királyi tanácsot, hogy rendet teremtsen, ám pont ellenkezője történt; Siegfried király és Gottfried, a sekrestyéslovag közötti feszültség felszínre került, melynek következtében az egész trónteremben eluralkodott a fejetlenség és Alarik parancsára kezdetét vette a mészárlás, melyben odaveszett a király, Dietrich érsek, valamint maga Alarik is. A főurak biztos halálához természetesen a tulkui Tenzin is nagy részben hozzájárult. A felhergelt barbárok, kiket a sámán is bujtogatott Raginwald vezetésével akit csak értek legyilkoltak a várban, majd kitörtek a városba, ám ott már egyre inkább zúgolódott egy barbár ellenes polgárokból és köznemesekből álló tömeg, akik elfogták az őrjöngőket és felakasztották őket. Eztán uralkodott el igazából a káosz Krannonban. Mikor Theodulf serege Gainas fia Eurik pacifikálása után értesült vezéreik haláláról a krangardi várban feldühödve kivonultak Krannonból új hazát keresvén. Útjuk közben feldúlták Khorsfoix városát és megölték Gilbert le Rougeot is, aki von Holmgard halálát intézte, majd továbbhaladtak Lüxosz elnéptelenedett vidékeire és ott telepedtek meg. Mindeközben Hadrosz bevette Stolzburgot és meg sem álltak egészen Krangardig. Előrenyomulásukat az is segítette, hogy Tell-Nagash Holzgard urának, Gerhard Kettlernek ígérte a krannoni trónt és így a holzgardi seregek is csatlakoztak a hadrosziakhoz. De nem csak Hadrosz indította be a hadigépezetét, hanem Lah'Moran, mely a meggyengült Khorsfoix őrgrófságot és Holmgard tartomány seregeit elsöpörve úgyszintén Krangardig jutottak, valamint Corax is, áttörve a Kranharg-szorost. A három sereg aztán Krangardban találkozott, a hiszékeny Gerhard Kettlert kivégezték, Krangardot, Krannon egyik szimbólumát pedig Tell-Nagash jóváhagyásával a földdel tették egyenlővé, Krannon földjét pedig a három ország felosztotta egymás között. Egyedül a Roanne von Isengrin vezette Isengrin tartomány tarthatta meg valamelyest önállóságát Khaldun Ankh'Nalith mágus közbenjárásának köszönhetően. Az Ősforrás barlangjára Krannon ellenségei nem akadtak rá, beomlott, állítólag még Kranfrüchtling, a Forrásszökevény halálával egy időben. Pár hónappal később sorozatos támadások után Vorthel völgyét is elérte Tell-Nagash hatalma, I. Astenasust pedig kiadták Coraxnak ahol aztán árulónak nevezték ki és karóba húzták. Tell-Nagash és Tulku között most már valóban csak a törzsi háborúkban meggyengült szkírek, valamint Rivergard városa áll. Talán a szellemek megkímélik a barbárok szent városát...

Ami a krangardi vérengzés túlélőit illeti, nos... Tenzin Zongzhe a sikeres küldetés után visszatért Tell-Nagashba, ahol a mágusok megjutalmazták, ám feladata még korántsem ért véget és még sokat kell dolgoznia azért, hogy Tzok elnyerje méltó büntetését. A király mesemondója, Salih, aki a Yath-sivatag földjéről érkezett és utólag sosem kiderült indokok miatt, melyek között egyesek személyes ellentéteket, mások pedig a tulkui közbenjárását sejtetik, megölte Theodulfot elmenekült Krangardból és állítólag ő is Tell-Nagash felé vette útját. A trónteremben történt mészárlást túlélő Gottfried lovag a fejetlenség hírére érkező Justus Danzig királyi testőr, Karl von Freikorps, a stolzburgi hírnök és Elfreda a vár őre a vérontás elől bemenekültek a vár kazamatarendszerébe, majd mikor kitisztult a levegő a Katedrálisban egy városi őr valamint Hilda Meyer, a meggyilkolt királyi testőr, Isabella Mortens, azaz Isabeau de la Marteille fegyvernöke társaságában elmondtak egy utolsó imát Krannonért. Tisztában voltak vele hogy immár túl késő új királyt választani, Tell-Nagash és bábjait pedig már lehetetlen megfékezni, így Gottfried vezetésével magukhoz vették Kranhírn koronáját és elmenekültek Krangardból. Azóta is bujdosnak Krannonban, ámde követőik száma egyre növekszik. Habár formálisan már nem létezik Krannon, de vannak még akik szívükben hordozzák az Ősforrás erejét.

Krannon Mindörökké!

Bővebb információ hamarosan!

Rivergard Larp 2 - Utóélet Szerkesztés

A Fekete Lápban a barbárok és a krannoniak között lezajlott véres csata után Älthir ősi tudásának egy részét megszerző lovagok visszaindultak Krangardba. Csodával határos módon útjuk vissza Grynnlonba biztonságos volt, a Tangbrand katona elméjében lakozó hatalom szinte taszította magától a veszélyt. Miután megérkeztek Hunderik Dalanar kitüntette a hősöket, földet és címet kaptak, Tangbrandot azonban szigorú katonai felügyelet alatt Tell-Nagashba kísérték, ahol aztán több heti gyötrelem várt rá; a mágusok éjt nappallá téve kísérleteztek, faggatták és kínozták a katonát, amíg a tudást maradéktalanul ki nem sajtolták belőle. Habár nem sikerült az ősi hatalom írott részét is megszerezniük, de a Tell-nagashi varázslók sosem látott erőre tettek szert és Grynnlon leigázott népeit elkezdték buzdítani a barbár hordák ellen. Alig fél év leforgása alatt a mágusok segítségével a civilizált országok területeiről teljesen kiűzték a barbárokat, sőt sok helyen még be is törtek eredeti szállásterületükre, viszont egyeseknek feltűnt, hogy mégsincs minden rendben. Ez leginkább a krannoniaknak szúrt szemet, amikor az egyik csatában súlyosan megsebesült Arnulf von Lanzfeldet a Tell-nagashi mágusok nem voltak hajlandók meggyógyítani, ezért pár óra leforgása alatt meghalt. A lovagok félelme beteljesedett, miután az újjáalakult országok királyai mellé rendeltek egy-egy mágust, akik felügyelték azoknak működését és bebizonyosodott, hogy hatalmas mennyiségű nyersanyaggal és élelmiszerrel látják el a mágusok városát. A mágus 'tanácsadók' érkezését sokadszorra visszautasító Krangard és Vorthel völgye ellen nemsokára Tell-Nagash és a bábállamaik háborút indítottak a már eleve megtépázott nemzetek ellen. Csak idő kérdése, hogy meddig tudnak ellenállni...

Az új jövevényeket kihasználó őrült tulkui szerzetes, Fei Yao Lung, megszabadulva a lidércek hatalmától és megszerezvén az ősi tudás írott formáját kalandos úton végül visszajutott Tulkuba, a hegyek országába, azon is belül Tzok városába, ahol ezek után szinte szentként tisztelték és megválasztották főszerzetesnek. Az ősi tudással Tzok aztán leigázta a vele rivális Bardu városát és főszerzetesét vasketrecben szállították Tzok udvarába. Tulku egyesítése és hatalmának bebiztosítása után aztán megkezdték világhódító hadjáratukat, melynek keretében pár hónap leforgása alatt az Uul pusztáin élő ló népét, a büszke norgokat és az Ordasfattyak erdejétől nyugatra élő gjallokat uralmuk alá hajtották. Rivergard városa most már közvetlen veszélyben van, amelyre azonban mind Tulku, mind pedig a szabad barbár nemzetek nagy erőkkel készülnek...

Rivergard Larp 1 - Útóélet Szerkesztés

Razakel fogsága: Részlet Fearghes fia Kildar visszaemlékezésébõl

„…Vorthel völgye felé vezetõ utam során a sors két hölggyel hozott össze, akik – mint késõbb megtudtam – krannoni elõkelõi családokból származnak, sõt mi több mindketten lovagok, amely meglehetõsen ritka látvány, ha éppen nõkrõl van szó, de ugyanakkor a démoni háborúk még sokszor egészen apró gyermekek vagy számos telet megért aggastyánok kezébe is fegyvert kényszerítettek. Roanne von Isengrin és Elisa von Holmgard – ahogy késõbb megtudtam nevüket – szintén szerencsét próbálni indultak Vorthel völgyébe, úgyhogy útitársaimmá váltak az elkövetkezendõ néhány napban, amikor is sikerült róluk megtudnom ezt-azt. Roanne von Isengrin rossz hírneve már korábban megelõzött engem, mindenhol mint egy keményvonalas bûnözõt emlegették, ám hamar szembesültem vele, hogy mindez csak rossz pletyka. Annyiban viszont igaza volt a szóbeszédnek, hogy sok helyen megfordult a háború után, sõt nagy nehezen azt is bevallotta nekem hosszas faggatásra, hogy egykoron egy nagyhatalmú, tell-nagashi mágus szolgálatában állt, amelyet a tulajdonában lévõ különös tárgyak is bizonyítanak. A másik hölgy, Elisa von Holmgard, számomra igencsak tetszetõs, tehetséges kardforgató – mint azt néhány párbaj alatt be is bizonyította – de látszott rajta, hogy egykori lényének már csak árnyéka, aki jóformán csak az élet nyújtotta múló pillanatokért él, úgymint az italozás és a fenséges lakomák. Így történt, hogy aztán az 1460-as év októberének idusán megérkeztünk Vorthel egyik legnagyobb és jórészt Lah’Moranból menekül honfitársaim által lakott városába Talawgardba, ahol csak pár napot töltöttünk, majd továbbindultunk a mindenki által emlegetett, Vorthel északi részén elhelyezkedõ Királyok Völgyébe, ahol az a bizonyos ”nagy esemény” készülõdött. Az esemény nem volt más, mint Corax, és országom volt királyainak (egyben Vorthel jelenlegi urainak) hatalmi vitája, mely során korántsem hittem volna milyen fontos dolgok fognak kiderülni. A királyok csekélynyi testõrséggel érkeztek ide, elgondolkoztam rajta, hogy egy esetleges bérgyilkos támadás során rendkívül sebezhetõekké válnának. Amíg folyt a tanácskozás addig mi bevettük magunkat az ’Ivó az Elfeledett Hõshöz’ nevû kocsmába, ahol Elisa ismét nem tudott ellenállni az alkohol kísértéséhez, ugyanakkor a kocsmárossal, Rufióval is beszédbe elegyedtem, aki viszont tartogatott titkokat mindannyiunk számára. A tanácskozás után III. Kraig Blackmoore, a háború hõse és a démon, Razakel elpusztítója, már csupán országom névleges királya felkeresett engem és alkut ajánlott. Jellemében korántsem fedeztem fel azt, akirõl a bárdok énekei oly fennhangon szóltak, hanem valami egészen mást, valami földöntúli megszállottságot véltem észrevenni. Az alkuban az állt, hogy segítsek neki a Királyok Völgyének sírkamráit felderíteni, és ha bármilyen õsi tárgyat találok, azt vigyem el neki, és õ busásan megjutalmaz. Az ajánlatra rábólintottam, de mint késõbb kiderült Corax, avagy Beluria királya, I. Astenasus is ugyanazon õsi tárgyakat keresi, mint Kraig, ugyanis megállapodásuk arról szólt, hogy aki megszerzi Vorthel õsi hatalmi jelvényeit az marad a völgyben, míg a másik fél visszahúzódik országának romjaiba. Ahogy egyre több sírt fosztottunk ki, úgy látszott, hogy Kraigen kezd az õrület eluralkodni. Végül, mikor az utolsó hatalmi jelvényt - egy mesterien kidolgozott arany kupát – Kraig megszerezte Rufiótól, aki ez idáig titokban õrizte, kimutatta foga fehérjét a démon, mely egészen Krangrad visszafoglalásától mérgezte volt királyom agyát, és rettenetes dühvel próbálta I. Astenasust kikényszeríteni a sírkamrából, ahova bevette magát testõreivel. Amint tudatosult bennem, hogy a nagy király már évek óta halott volt és testében Razakel lakozott, a démon, aki több évig keserítette meg életemet, agyamat ismét az a vörös köd kezdte ellepni, amely falubeli bajtársaim halálának látványa során tört elõ, és nekirontottam a halandó testbe kényszerített démonnak. Nem én voltam az egyetlen, hanem a két krannoni lovag is megpróbálta legyûrni – mindhiába, ugyanis emberfeletti képességekkel forgatta a kardot és hárította támadásainkat, sõt Roanne von Isengrint súlyosan meg is sebesítette. Erõnk már fogytán volt, amikor Razakel egyik testõre, Stefan Halbmesser elszörnyedve attól, hogy kit is szolgált valójában évek óta – kihasználva a démon túlságos bizalmát szolgáiban és halandó testének gyengéit – hátulról elmetszette a torkát, aki aztán gurgulázva esett a földre. A démon ezután még órákig vergõdött a csapásainktól lassan használhatatlanná váló emberi testben, mígnem Rufio, felfedte magát mint Hunderik Dalanar, Krannon híres hadvezére, és közölte, hogy az egyetlen módja a démon megfékezésének, az hogy a sírokban talált két varázstekercs igéjének segítségével a Roanne von Isengrin tulajdonában lévõ lélekkõbe zárják Razakelt. Az egyetlen hiba csak az volt, hogy az egyik tekercset korábban elégette I. Astenasus, attól tartva, hogy az démoni mágiákat tartalmaz. Azóta is hálát adok az égnek, hogy a második tekercsnek nem esett baja és az is elegendõ volt, hogy bezárjuk a lélekkõbe Razakelt, ugyanakkor Hunderik figyelmeztetett minket, hogy így a varázslat instabil, ezért a követ el kell rejteni olyan helyre, ahol senki emberfia nem juthat hozzá többé. Én voltam az, aki vállalkozott erre a feladatra. III. Kraig földi maradványainak máglyán való elégetése után történt, hogy elindultam Vorthelbõl. Habár Elisa von Holmgard felajánlotta, hogy segít eljutni a nyugati Végsõ Tengerig, ahol aztán mélyen behajózva a tenger fenekére küldjük Razakel börtönét, továbbá rendkívül erõs érzelmi kapocs keletkezett kettõnk között, úgy gondoltam, hogy nem akarom bajba sodorni ezzel a rendkívül veszélyes úttal, úgyhogy a halotti torral egybeolvasztott Astenasus Vorthel egyesítési ünnepsége utáni éjszakán, amikoris Elisa mély álmát számtalan korsó biztosította, kilopóztam sátrunkból és útra keltem. Utam keresztülvezetett Krannon fosztogatók és haramiák által ellenõrzött útjain és falvain, nem kevésszer keveredve közvetlen életveszélybe az útonállók pengéi és lándzsái által. Már beköszöntött a tél mire Arnulfgrad romjainál átkeltem a Morania hídjának maradványain és ezzel együtt átléptem Lah’Moran határát, melyet ekkora már megszállva tartottak a vad és vérszomjas kaergek, kegyelmet nem ismerõ hordái. Vándorlásom során azonban a lélekkõbõl mintha suttogást kezdtem volna hallani, valószínûleg az instabil varázslat miatt Razakel képes volt a környezetében lévõ emberekkel kapcsolatba lépni, melyet az is bizonyíthat, hogy a rám támadó fosztogatók az összes nálam lévõ tárgy közül leginkább a követ szerették volna megszerezni magukénak. Ahogy egyre közelebb jutottam a Végsõ Tengerhez a suttogások úgy erõsödtek, néha ordításokká, mind azt mondták, hogy forduljak vissza, vagy, hogy pusztítsam el a követ. Sokszor, amikor már rendkívül zavartak a hangok, összeszorított fogakkal lépkedtem elõrébb a térdig érõ hóban, és olykor még fájdalmat is kellett okoznom saját magamnak, hogy elterelje figyelmem a hangokról. Egészen addig hallottam a hangokat, míg egy napon, amikor a biztonságosabb út érdekében úgy döntöttem, hogy a nagy déli erdõ felé veszem utam. Akkor történt, hogy egy kisebb tisztáson egy rendkívül esélytelen csatát pillantottam meg; egy féllábú harcos farkasokhoz hasonló elszántsággal dacol egy 8 fõbõl álló kaerg csapattal, akik szinte játszanak vele, amíg az végleg ki nem merül. Mindenki számára egyértelmû lehetett következõ tettem; rárontottam a barbárokra, és együttes erõvel levágtuk öt tagjukat, a túlélõk pedig fejvesztve menekültek. Késõbb ismertem fel, hogy falábú bajtársam nem más, mint Malcolm fia Kenneth a falumból, akirõl régen úgy gondoltam, hogy szintén életét vesztette, amikor az erdõben ránk rontottak a démonimádók. Elmesélte, hogy életét harcos révületem mentette meg, ami után a szektások utánam eredtek az erdõbe és nem maradtak, hogy ellenõrizzék mindenki meghalt e. Ekkor Kenneth halott társairól letépkedett ruhákkal nagy nehezen elszorította a levágott lábából ömlõ vért és kardjára támaszkodva elindult, de sajnos nem jutott sokáig és elájult. Szerencséjére, amikor a legközelebb magához tért, akkor már a lah’morani sereg táborában találta magát gyógyítók társaságában. Mindezek után én is közöltem vele, hogy merre tartok és mi célból, amit eleinte kissé nehezen akart felfogni, de aztán megbarátkozott a gondolattal és felajánlotta, hogy segít, melyet elõször azonban visszautasítottam, mivel egy féllábú ember csak lassítana utamon, de aztán sikerült meggyõznie ellenkezõjérõl és kiderült, hogy tud azzal a falábbal gyorsabban is menni, mint azt idáig gondoltam. Beletelt pár hétbe mire kiértünk a Végsõ Tenger partjára és mire találtunk egy kisebb halászfalut, amelynek stégjeinél találtunk egy meglehetõsen jó állapotban lévõ bárkát, ami képes arra, hogy kettõnket kivigyen messzire a nyílt tengerbe. Akkorra ismét hallottam a hangokat, egyre erõsebben és utasítottam Kennethet, hogyha netán tiltakoznék az ellen hogy dobjuk bele a követ a vízbe, szúrjon le és hajítsa a követ a tengerbe õ maga. Több napig hajóztunk, mígnem egyszer csak nem hallottam tovább a hangokat és elérkezettnek láttam az idõt, hogy megszabaduljunk a kõtõl, viszont ekkor olyasmi történt amire nem számítottam volna; Kenneth az életemre tört és meg is sebesített jobb vállamon, amitõl a követ visszaejtettem a bárkába. Szemében láttam izzani ugyanazt a démoni tüzet, mint Kraig szemében, és már készült, hogy elvegye életemet, amikor hirtelen egy kisebb áramlat megingatta a bárkát, amitõl õ elvesztette egyensúlyát és elesett. Tudtam, hogy Kennethen már nem lehet segíteni, ezért minden erõmet összeszedve leszúrtam volt bajtársamat és behajítottam a követ a vízbe, majd, mint ha ezerévnyi fáradtság szakadt volna rám, rárogytam a bárka ülõdeszkájába. Nem sokkal ezután hatalmas vihar keletkezett, ami ellen sajnos tehetetlen voltam, a hullámok olyan magasra nõttek, mint a hegyek és már nem emlékszem mi történt miután lecsaptak, de mikor magamhoz tértem ismét szárazföld volt alattam és olyan vidéken voltam, melyhez hasonlót eddig sosem láttam…”

Rivergard Hadijáték Baráti Kör Szerkesztés

Mi egy 2007. őszén alakult kis csapat vagyunk. Fő profilunk az ország különböző pontjain megrendezett élőszerepjátékokon és hadijátékokon való részvétel. E mellett a közelmúltban egy napos élőszerepjátékokat is rendeztünk, amelyek sikeresek voltak.


Kapcsolat Szerkesztés

Akinek kérdése van, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot.

E-mail: rivergard@citromail.hu


Külső hivatkozások Szerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki